Amiről mindenkinek tudnia érdemes:

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐK

A program keretében a támogatási kérelem beadása 2024. július 30. és 2025. március 17. között lehetséges, négy értékelési szakaszban, azonban az esetleges keretkimerülés miatt érdemes az első szakaszra előkészíteni a pályázatot.

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

A művelet realitásának vizsgálata, a vállalkozás eredményének vizsgálata, saját tőke arányos beruházási érték vizsgálata, eladósodottság fokának vizsgálata.

MIT TEGYÜNK, ÉS MIT NE: PÁLYÁZATI KÉRELMEK „JÓ KELLÉKEI” ÉS GYAKORI HIBÁI

A pályázatírás első lépése a fejlesztési cél meghatározása. E nélkül a számunkra megfelelő pályázatot sem találhatjuk meg, hiszen tudnunk kell, mire, és nagyságrendileg milyen összegű támogatást szeretnénk.

KAPOTT TÁMOGATÁSOK SZÁMVITELI ELSZÁMOLÁSA, TÁMOGATÁSOK A GYAKORLATBAN

Jellemzően, a kapott támogatás összegét az eszköz bekerülési értéke arányában határozzák meg, ezért ha több tárgyi eszköz valósul meg a támogatott beruházás során, akkor az egyes tárgyi eszközök bekerülési értéke arányában célszerű hozzárendelni a támogatást az egyes eszközökhöz.

TÁMOGATÁSOK A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓZÁSBAN

Az egyéni vállalkozó által kapott támogatás elszámolási módját meghatározza a támogatás fajtája és a vállalkozás adózási módja. Ha a vállalkozó nem kisadózó (katás), akkor a támogatást a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szabályai szerint kell elszámolnia.

ŐSTERMELŐK TÁMOGATÁSA

A támogatások könyvelésével kapcsolatban megnézzük, mikor és hogyan kell elszámolnia az őstermelőnek a MÁK által folyósított mezőgazdasági támogatásokat, a NAV üzemanyag-támogatást, illetve a kapott öntözési pályázati támogatást a pénztárkönyv melyik rovatában kell feltüntetni mint bevételt!

A PÉNZÜGYI TERVRŐL DIÓHÉJBAN

A pénzügyi terv kulcsfontosságú a vállalkozások működésében. Elkészítése időigényes és szakértelmet igénylő feladat, de a jól összeállított pénzügyi terv a társaság pénzügyi egyensúlyának záloga.

Ellenőrizze tudását!

Előfordulhat, hogy szüksége lehet a segítségünkre? Ezekre a kérdésekre, valamint számos egyéb felvetésre is választ kap, mivel minden fejezet gyakorlatközpontú.

KÉREM AZ ÚTMUTATÓT
Élelmiszeripari vállalkozási támogatások 2024

Tudja-e Ön, hogy

the description

a pályázati kérelemhez komplex dokumentáció szükséges, így érdemes a felkészülést időben elkezdeni;

a támogatások célja, hogy az élelmiszeripari beruházások értéke 2020. évhez mérten 2030-ban 117 százalékkal, azaz 1,8 milliárd euróra emelkedjen. Ennek hatására pedig erősödjenek a magas hozzáadott értékű, hazai előállítású élelmiszeripari termékeket előállító vállalkozások;

a mostani és a korábbi élelmiszeripari felhívások közötti eltérés: az új feltételrendszer szerint három ajánlatra van szükség a gép-, eszköz- és technológiai beszerzések esetén;

a Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása (kis ÉLIP) esetében maximum 200 millió forint, míg a Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatásánál 200 millió és 5 milliárd forint közé esik a kifizetések összege.

Olvasson világos, közérthető magyarázatokat és kapjon választ a legfontosabb kérdésekre 40 oldalon „Élelmiszeripari vállalkozások támogatása” című kiadványunkban.

LETÖLTÖM AZ ÚTMUTATÓT

42

OLDALON

14

TÉMAKÖR

8

LÉPÉS

1

Minta

Különszámunk szerzője

the description

Sinka Júlia

Sinka Júlia

közgazdász, okleveles áfa- és nemzetközi adószakértő

LETÖLTÉS

Regisztráljon most és azonnal letöltheti „Élelmiszeripari vállalkozások támogatása” című különszámunkat.


Szeretnénk, ha levelünk mindenképp eljutna Önhöz, így javasoljuk, ellenőrizze megadott e-mail fiókja spam és promóciók mappáját is, és adja hozzá a küldő e-mail címet címjegyzékéhez.




Kérek Gazda Jogkövető hírlevelet is



RÓLUNK MONDTÁK

KÜLDJE TOVÁBB!

Érdekes lehet másnak is díjmentes szakmai összefoglalónk? Ossza meg a lehetőséget ismerőseivel!